Ebben a bejegyzésben azt szeretnénk megmutatni neked, hogyan tudod jobb áron eladni a termékeidet, ha erős personal brandet építesz.

Manapság egyre népszerűbb dolog vállalkozónak lenni. Sokan azért fognak bele, hogy megvalósítsák az álmaikat, mások pedig kényszerből lesznek vállalkozók.

Bármelyik is az utad, az egyik legfontosabb kérdésed az lesz, hogy hogyan és mennyiért fogod értékesíteni a termékedet/szolgáltatásodat.

Az árazást sok minden befolyásolja. Fontos, hogy rugalmasan állj a témához, hiszen a piac is folyton változik, ezért neked is sok dolgon kell majd menet közben változtatnod. Sok vállalkozó gondolja úgy, hogy ha olcsón adja a termékét, akkor majd mindenki tőle akar vásárolni.

Ez azonban nem így van. A vevők is sokfélék. Vannak olyanok, akik számára a túl olcsó termék egyenlő a gyenge minőséggel. Mások szerint pedig a túlárazás a probléma.

Hogyan alakítsd ki az áraidat?

Az árazás során 3 fő árazási elvet érdemes figyelembe venni.

1. Költség alapú árképzés

Ebben az esetben a vállalkozó a költségek alapján határozza meg az árat. Nem figyeli a versenytársakat, nem nézi meg, hogy a piacon hasonló termékeket milyen áron kínálják, csak a meglévő költségekre koncentrál.

2. Versenyszerű árképzés

Itt már a vállalkozó megnézi a többi vállalkozó kínálatát is. Összehasonlítja a piacon található termékeket és kétféle megoldás közül választ. Az egyik, hogy ugyanazon az áron adja a termékét, mint a versenytársa. Másik pedig, hogy valamivel a konkurencia árai alá megy azért, hogy a vásárlók őt válasszák. Sokszor ezzel egy árversenyt idéznek elő, ami egyetlen vállalkozónak sem jó, hiszen minél kevesebbért adja, annál kevesebb lesz a haszon is.

3. Kereslet alapú árképzés

Ebben az esetben a vállalkozó figyeli a piacot és alkalmazkodik a piaci igényekhez. Rugalmasan alakítja az árait attól függően, hogy egy adott termékre éppen milyen a kereslet. Ha kevés terméke van készleten, de nagy az érdeklődés, akkor felemelheti az árat. Azonban ha egy termék iránt visszaesik a kereslet, akkor megpróbálkozik árcsökkenéssel, hogy növelje az eladásait.

Personal brand szerepe az árazás során

A fenti szempontok mellett van még egy nagyon fontos tényező, ami szerepet játszhat az árak kialakításában. Ez pedig a personal brand.

A personal branded, illetve a termékedhez kötődő márka értéke is meghatározhatja az árat.

Azok a termékek, amelyekhez erős személyes márka, vagy más néven personal brand kötődik, sokkal magasabb áron értékesíthetők, mint a hozzá hasonló, de márka nélküli termékek.

Ennek oka, hogy az emberek szeretnek emberekhez kötődni. Fontos számukra, hogy tudják, hogy kitől vásárolnak. Ha az adott személy szimpatikus a számukra, megbíznak benne és kötődnek hozzá, akkor elfogadják a terméket, amit kínál nekik anélkül, hogy az árakat összehasonlítanák.

Egy erős personal brand ugyanis garanciát jelent a minőségre.

Mit jelent a personal brand?

A personal brand a szakmai tudásod, a személyes értéked, és a rád jellemző tulajdonságok egyedi stílusban történő, következetes kommunikálása.

Hogyan alakítsd ki a saját personal brandedet?

Először is tudnod kell, hogy mik a céljaid, mit és kit szeretnél elérni a termékeiddel. Ezután számba kell venned, hogy melyek azok a tulajdonságok, értékek, amik egyedivé tesznek téged. Meg kell határoznod azt, hogy miben vagy más, mint a konkurenciáid, mit tudsz kiemelni a leendő vásárlóid számára, azaz miért érdemes téged választani.

Ha végiggondoltad ezeket a lépéseket, akkor nincs más dolgod, mint következetesen kommunikálni ezeket az értékeket az értékesítésed során. Így az emberek fejében kialakul egy kép rólad és a termékedről. Egy olyan kép, amivel azonosulni tudnak, amihez kötődni fognak és amiért téged választanak.

Ez a kötődés pedig segít neked:

  • megkülönböztetni magad a konkurenciától és kitűnni a tömegből (hiszen többé nem leszel olyan, mint a többi vállalkozó)
  • bizalmat építeni a leendő vásárlókkal szemben (ha azonos az értékrendetek és ezt meg is mutatod, akkor a vásárlási döntés során feléd billen a mérleg)
  • több forgalmat terelni az oldaladra, ezáltal több vásárlót megszerezni
  • nagyobb ismertséget szerezni a piacon és szakértő pozícióba emelni önmagad

Mindez azt jelenti, hogy ha erős personal branded van, akkor többé nem kell aggódnod azon, hogy megkérheted-e az árát a termékednek/szolgáltatásodnak.

Az emberek boldogan fogják kifizetni az általad meghatározott árakat. Nem azért, mert a pénz nem számít nekik, hanem azért, mert úgy érzik, hogy a pénzükért valódi értéket kapnak.

Eszközök, amelyek segítenek neked a personal brand kialakításában

A personal branded építéséhez vizuális és verbális elemeket is használhatsz.

Vizuális elemek

A personal brand lényege, hogy emelkedj ki a tömegből, legyél megjegyezhető, legyél más. Ehhez az egyik leghatékonyabb eszköz, ha olyan vizuális elemeket választasz, amik a rád jellemző tulajdonságokat tükrözik.

Ha körülnézel a világban, akkor számos példát láthatsz a témában. Ott van mindjár Steve Jobs, akit egyből felismernek az egyszerű fekete garbójáról. Nem azért viselte, mert nem futotta neki más ruhára, hanem tudatosan ebben jelent szinte mindegyik nyilvános szereplésén, amikor a termékéről beszélt. Egyszerű, megjegyezhető, más, mint a piacon található többi szereplő.

Gondold végig, hogy nálad milyen hasonló vizuális elem lehet az, amiről megjegyeznek. Van egy kedvenc sálad, esetleg egy jellegzetes fülbevalód, amit szívesen viselsz? Netán egy egyedi színhez ragaszkodsz? Akkor viseld őket tudatosan minden termékeddel kapcsolatos megjelenéskor. Az emberek egy idő után összekötik majd veled ezeket az elemeket, és már egyből felismernek, amikor meglátják.

Ezen felül az arculati elemeid is lehetnek egyediek. Ott is visszaköszönhet a kedvenc sálad, a kedvenc színed. Készíttess olyan logót, olyan honlapot vagy egyedi arculatot, ami összhangban van a stílusoddal.

Verbális elemek

Mindenkinek vannak olyan mondásai, amire a báratai azt mondják, hogy “na ez tipikusan olyan, mintha ő mondta volna…”

Gondold végig, hogy van-e olyan rád jellemző szófordulat, amit a terméked/szolgáltatásod marketingje során használhatnál. Ha nincs, akkor találj ki egyet magadnak és használd következetesen.

Mondok egy példát, hogy értsd mire gondolok. Egyik kedvenc példám ebben a témában Fóliás Juci. Elég szokatlan névválasztás a mai világban, de nagyon találó. A hölgy többek között öntapadós fóliákkal foglalkozik, melyeket egy webáruházon keresztül értékesít.

Egyedi a név? Igen!
Könnyen megjegyezhető? Igen!
A névből egyértelműen kiderül, hogy kiről van szó és mivel foglakozik? Igen!

Látod, ennyire egyszerű.

Egy rád jellemző frappáns név, megszólítás vagy mondat és máris befurakodhatsz az emberek gondolataiba.

Miért jó ez?

Azért, mert ha például neked legközelebb öntapadós fóliára van szükséged, akkor biztos vagyok benne, hogy először Fóliás Juci oldalát nézed meg. Abban is biztos vagyok, hogy sokkal könnyebben megjegyzed, mintha azt mondtam volna neked, hogy az XY fóliázással foglalkozó multinacionális vállalat kínál jó minőségű öntapadós fóliákat.

Ha segítésgre van szükséged, akkor pedig itt vagyunk és segítünk! Fordulj hozzánk bizalommal és legyen neked erős personal branded.

Pin It on Pinterest

Oszd meg ha tetszett?